Rólunk

Üdvözöllek!

Zsinkai Sándor egyéni vállalkozó vagyok.

Zsinkai Sándor

Tizenéves koromtól fogva érdekelt, hogyan lehet dolgokat összerakni, megszerelni, megjavítani, szebbé varázsolni. Emlékszem folyton ott sündörögtem nagyapám és nagybátyám körül és ellestem tőlük mindent, amit csak lehetett. Nem meglepő, hogy aztán egy olyan pálya mellett döntöttem, amiben kiélhetem az alkotásnak ezt a formáját.

Az a fajta ember vagyok, aki ha elköteleződik valami mellett, akkor azt csinálom, minden körülmény között. Így az építőiparban beállt nehéz helyzet sem tudott eltántorítani szakmámtól, mert hiszek benne, hogy a kitartás és a folyamatos önfejlesztés a siker alapja.

Hosszú évekig dolgoztam alkalmazottként, állami cégeknél és vállalkozóknál, majd, saját cégemet a Monacris Kft-t 2004-ben alapítottam meg. 2020-ban egyéni vállalkozásra váltottam a cégformát.
Több, mint 34 éves szakmai múltam sem feledtette velem az alkotás örömét, és azt az érzést, amit a megrendelők elégedettsége kelt. Nagyon jó érzés látni, ahogy a kezünk nyomán alakul a folyamat, és a leromlott házból, egy otthonos lakóhely válik.
Nem teszek különbséget kicsi és nagy munka között, számomra minden ügyfél egyenrangú. Bármilyen horderejű munka is legyen, mindegyikbe beleteszem a maximális tudásomat.

Zsinkai Sándor ev.

Székhely: Dunakeszi, Madách Imre utca 18. III/5
Tel: 06 30/ 992-4606
adósz: 56448744-1-33

Szolgáltatások>>

Megrendelőink véleménye>>

Fel

Kérdésed van? Hívj!+ 36 30/992-4606

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom