Festés

Unod már a falad színét? Netán bekoszolódott és itt az ideje a festésnek? Szeretnél egy merőben más dizájnt kialakítani otthonodban? Szívesen megnéznéd a szomszédod arcát, mikor éppen leesik az álla lakásod új stílusától? Vagy csak arról van szó, hogy változott a személyiséged, és más közegben érzed már jól magad?

Manapság sokan megpróbálkoznak saját maguk, otthonuk kifestésével, gondolván, nem nagy ügy, csak egy teddy hengert kell tologatni a falon. A reklámok is azt sugallják, hogy gyerekjáték az egész. Ha próbáltad már, akkor biztosan felismerted te is, hogy azért ez mégsem olyan egyszerű. Ahhoz, hogy a végeredmény tényleg szép legyen, amit aztán évekig szívesen nézegetsz, elő kell készíteni, simává kell tenni a falat, különben a lámpa fényében elég lehangoló rücsköket fogsz nézegetni. Ha már sok réteg festék van rajta, még az is előfordulhat, hogy rákened a drága festéket, és egyik reggel azt látod, hogy lapokban lóg a mennyezetről, vagy berepedezik és megcsattog az oldalfalon.

Aztán a festékgyártók szép ígérete, hogy csak egyszer kell átkenni és gyönyörűen takar, pusztán egy reklámfogás. Az erős színek egyszeri kenéssel foltosan száradnak, sőt akkor is, ha nem veszel figyelembe bizonyos festési szabályokat. Az első réteg felkenését követően még előjönnek a falhibák, így azokra még rá kell javítani, ezért ilyen esetekben szükség lehet még egy réteg festékre. Ha nem foltos falakra vágysz, akkor többet kell költened festékre, de még jobb megoldás, hogyha szakemberre bízod, aki tudja, mert évekig tanulta. Sőt gyakorlata is van benne, hogy melyik festék hogyan reagál, és mit kell tenni a legjobb eredményhez és leggazdaságosabb anyagfelhasználáshoz.

A festékboltokban lehetőség van számítógépes színkeverésre, így neked csak az általunk átadott színskálákból kell kiválasztanod a megfelelő színt és mi kikevertetjük neked. Több ezer színből válogathatsz, a halvány árnyalatoktól kezdve, a legerősebb színekig.

rainbow_rose_macro-wallpaper-1366x768

Amennyiben világos színre vágysz, akkor színező paszta segítségével, fehér festékből is kikeverhető a szín, vagy világos falnál, ha csak egyetlen falat ért sérülés, az ahhoz közelítő szín kikeverésére is vállalkozunk a helyszínen. Sötét színek esetében mindenképpen színkeverésre van szükség.

A festési árakról itt tájékozódhatsz!

Gyakran ismételt kérdések>>

Galéria>>

Ha kérdésed van fedd fel velünk a kapcsolatot:






    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Fel

    Kérdésed van? Hívj!+ 36 30/992-4606

    Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezárom