Megrendelőink véleménye

Néhány vélemény a megrendelőinktől:

Köszönet érte!

 

“Festenél? Ne állj neki, inkább menj el a családdal vagy a haverokkal egy pár napos kikapcsolódásra és gyere haza a vadonatúj ruhába öltözött lakásodba.”

Profi szobafestő? Minek az nekem, minden reklám ezt erősítette bennem. Szuper festékek, egy rétegben fed, és milyen klasszak ezek a trendi színek.

Aztán kiderült, hogy a szuper festék sűrű, nehezen felhordható, furcsa vastag réteget képez a falon, ráadásul a szín is sokkal erőteljesebb lett, mint azt a dobozon jelezték.
Majd elkezdtem számolgatni az árakat: festékhenger (kellett több is, mert kimoshatatlannak bizonyult a csodafesték és hát nem egy nap alatt végeztünk) és az autókázás az újabb doboz festékért mert persze, hogy nem lett elég annyi nm-re, mint írták, meg a sok fólia, hogy ne legyen még a padló is narancsszínű … és máris annyinál jártunk, hogy azt már hozzá sem mertem számolni, hogy hétfőn hulla fáradtan mentünk munkába, mert egész hétvégén megállás nélkül festettünk. Ehhez még hozzájött, hogy nem is tetszett a végeredmény, én nem ilyenre gondoltam, a mennyezet és az oldalfalak találkozásánál csúnya lett, soroljam? A sírás kerülgetett.

És ekkor apukám odaállt elém. Azt hittem jön az én megmondtam frázis. De nem.
Kaptam egy telefonszámot és egy megerősítő mondatot: nyugi, Sanyi helyrehozza.
Mindannyian tudjuk, hogy ez mekkora érték manapság, egy iparos aki jó munkát végez, akire rábízhatjuk a lakásunkat, akit be merünk engedni a mindennapjainkba.
És Sanyi helyrehozta. Volt ott csiszolás, mélyalapozás, ezernyi színárnyalatból válogatás, még több takarófólia (sehol egy csepp festék, hihetetlen) és profi, tökéletes végeredmény.

Azóta tudom, a festés nem rövid időre szól, nem átmeneti dolog, ez is egy szakma, érteni kell hozzá.

Festenél? Ne állj neki, inkább menj el a családdal vagy a haverokkal egy pár napos kikapcsolódásra és gyere haza a vadonatúj ruhába öltözött lakásodba.
Csak hívd Sanyit 🙂

Nagy G Lina

 

“…….nyugodt szívvel és szívesen ajánlom a munkáját!”

Sanyi olyan munkát végez, hogy bárkinek nagyon szivesen merem ajánlani, amit már megis tettem. Édesanyámnak is Sanyi csinálta a festés- mázolást, és nagyon meg volt vele elégedve.  Tehát bárkinek bármikor nagyon nyugodt szívvel és szívesen ajánlom a munkáját!

    Garainé Rózsa Judit

 

“Sanyi jó kapcsolatteremtő, odafigyel az emberre, meg lehet beszélni vele a problémákat, amiket lehetőség szerint igyekszik is megoldani.”

Zsinkai Sanyi és munkatársai már hosszú évek óta dolgoznak nekünk, és mikor a gyerekeinknek lakásuk lett, náluk is ők festettek-mázoltak. Én mindenkinek ajánlom őket, mivel azon kívül, hogy szépen dolgoznak, vigyáznak is a bútorokra, nagyon tisztán hagyják a lakást. Ami azonban számomra még ennél is fontosabb, Sanyi jó kapcsolatteremtő, odafigyel az emberre, meg lehet beszélni vele a problémákat, amiket lehetőség szerint igyekszik is megoldani. Mikor teljes lakásfelújítás volt nálunk, ő ajánlott különböző mestereket, akikben ugyancsak feltétel nélkül meg lehetett bízni. Mindig maradéktalanul meg voltunk elégedve velük és a jövőben is  őket fogjuk hívni.

Lax Éva

 

“Szépen dolgozik és az ára is elfogadható.”

Először is meg kell említenem, hogy nagyon régóta ismerem Zsinkai Sándort.
Pontosan nem is tudom, ki ajánlotta Őt nekem, mint szobafestőt. Több alkalommal festett nálunk, munkája nagyon alapos. Szépen dolgozik és az ára is elfogadható.
Idén is tervezzük a festést, és mindenképpen számítunk a munkájára.
Én mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani.

Csiki Márta

 

“…..szépen dolgoznak, pontosak és precízek.”

Zsinkai Sándort és munkatársait közel húsz éve ismerjük egy kollégánk ajánlása révén. Munkájukkal mindig maradéktalanul meg voltunk elégedve. Ajánlani tudjuk őket mindenkinek, mert szépen dolgoznak, pontosak és precízek. Mi biztos, hogy a jövőben is őket fogjuk hívni!

Kozári Tünde, E.G.K. Hungary Kft.

 

“….láttam egy szomszédomnál mikor épp náluk festett hogy milyen profi munkát végez.”

Először is szeretném meg említeni hogy Zsinkai Sándort már vagy 16 éve ismerem. Sokáig egy házban laktunk és ott láttam egy szomszédomnál mikor épp náluk festett hogy milyen profi munkát végez.Ez nagyon kapóra jött nekem,mert pont aktuális volt már nálam is a festés. Azóta már többször festett-mázolt  nálam és mindig nagyon meg voltam vele elégedve. Lakókörnyezetemben  többségben csak Sanyival festetünk azóta is.Ismerőseimnél és a családban is festett már és mindenki maximálisan meg volt elégedve vele.Tehát bárkinek merem ajánlani ha festés mázolás gondja van csak hívja Sándort bizalommal. Mert munkája profi,árai korrektek és nagyon tisztán dogozik.

Molnár Ferencné

 

“….fontos szempont volt a megrendelő társasházban lakókkal való rugalmas együttműködésre való készség.”
Ajánlom a vállalkozást, amellett, hogy a vállalt munka korrekt áron jó minőségben készült el, fontos szempont volt a megrendelő társasházban lakókkal való rugalmas együttműködésre való készség.

Köszönöm a munkátokat és további sikereket kívánok

Nagy Levente, Város-Kép Kft. Újpalota

 

 

“…elmúlt közel húsz év alatt elvégzett munka és körülményei kapcsán elismerésemet fejezném ki!”

Kedves Zsinkai Sándor Úr !

Többszörös megrendelői és ajánlói minőségemben fontosnak tartom, hogy az alábbi nyilatkozatot tegyem:

Az Ön és csapata által az elmúlt közel húsz év alatt elvégzett munka és körülményei kapcsán elismerésemet fejezném ki!

Értendõ ez alatt:

-a megrendelt munka fogadása,

-a feladat megtekintése, felmérése a megrendelő kívánságának határidő tekintetében is messzemenő figyelembevétele,

-korrekt árajánlat tétele,

-a megállapodott kezdési és befejezési határidők betartása,

-a menet közbeni változtatási igény figyelembevétele,

-az elvégzett munka minősége,

-a munkaterület tisztán átadása,

-a számlázás a megállapodás és megegyezés szerinti lebonyolítása tekintetében.

Üdvözlettel egy régi ügyfél

 

“A falak igazán profi kivitelben, hibátlan glettelésel, a kívánt szín pontos betartásával készültek el.”

Két évvel ezelőtt dolgoztattam először a Zsinkai Sanyiékkal, egy 90 m2-es lakás festését végezték el. A falak igazán profi kivitelben, hibátlan glettelésel, a kívánt szín pontos betartásával készültek el. Azóta kisebb javítások történtek utólagos munkálatok miatt, a javítás az eredetihez tökéletesen illeszkedő, szinte felfedezhetetlen.A nyílászárók barna lazúrral lettek kezelve, igazán nívós látványt nyújtanak. A kisebb igazításokat (falcolás, takarólécek passzítását)  Sanyiék a helyszínen még a lazúrozás előtt megcsinálták, ami a munka sebességének jót tett.  Később egy másik lakás komplett felújítását is felvállalták, az alvállalkozókat (burkoló, villanyszerelő) is megszervezték.

dr. Farkas Gábor okl. villamosmérnök

Cikk megosztása: Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on Twitter
Fel

Kérdésed van? Hívj!+ 36 30/992-4606

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom